2014. augusztus 2., szombat

R3D Ultimate Alpha

A legutolsó bejegyzést saccoltuk a mod célegyenesének. Ez nem jött össze és sok kis apró tényező hátráltatta a munkát. Szabadidő hiány, számítógép hiány illetve meghibásodás, az újabb patchek is bekavartak, néha kevésbé, néha nagyon. De sikerült helyrehozni minden apróságot, és július eleje óta sikeresen újra lett építve a kiegészítő. A fények és napszakok beállítása még jelenleg is tart. Ez az utolsó fázis. Augusztus végére elkészül és végleg publikálásra kerül a R3D.

De minden hibánkért kárpótlásul a fények nélkül kiadunk egy tesztelni való verziót Alpha ként.

R3D Ultimate Pre-Alpha: Click here/Katt ide


2014. január 24., péntek

Environment

Kezd alakulni a R3D Ultimate környezet és egyre inkább hasonlít a valóságra. De még messze nincsen kész az új verzió. Addig is pár kép kedvcsinálónak. 







2013. október 23., szerda

Dübörög az Ultimate!

Mint azt sokan tudjátok, készül a 3. rész. Azonban több időbe is fog telni, mivel egyedül csinálom, ezért időt és türelmet szeretnék kérni. Mostanság nem voltam túl bőbeszédű és a blogon se volt új hír, de megtöröm a csendet. A RestaCar-al együtt működve készül a következő része a nagy sikerű szériának, és ott már több információt is elhintettem, ezeket most itt is. Sokan azt hittük és köztük én is, hogy folytatni kell a második részt ott ahol abba lett hagyva, javítani a hibákat és megkapjuk a hármat. Hamar rájöttem, hogy nem. Ezért a legelejétől fogva újra építem az alapokat, kicserélek mindent, javítom a hibákat és olyan új elemekkel bővítem, amik garantáltan fokozni fogják az élményt.



Tesztelő csapattal készül a R3D, szóval megjelenéskor, amiről egyenlőre pontosat magam sem tudok mondani, hibátlan kiegészítőt kapjatok. E-mailben, üzenetben, hozzászólásban sok jó ötletet, felvetést, javítani valókat kaptam, így unatkozni nem fogok.


Akinek még van ötlete, vagy eddig nem foglalkozott komolyan témával, annak itt az ideje, hogy "tollat" ragadjon és megossza velünk a meglátásait, vagy bármit ami éppen az eszébe jut.
Köszönöm a sok támogatást, gratulációt, dicséretet. a R3D Ultimate™-el szeretném kifejezni hálámat mindenkinek, ezért ha valaki azt hiszi, hogy az előző részek sikeresek voltak, akkor ez tarolni fog!




E-mail: info.envsim@gmail.com
huntruckers@gmail.com
Vajo

2013. augusztus 20., kedd

R3D™ Ultimate

Mint ahogyan be lett jelentve, hogy készül a 3. rész, olyan gyorsan meg is állt a lendület. Aztán pár hete az ESS régi tagja elkezdtek valami hegeszteni aminek a vége low grafikán 5 fps. És mivel senki nem tudta optimalizálni rendesen, így arra jutottak, nem készítik el.  Úgyhogy elhatároztam, majd én megcsinálom. Kezdésnek teljesen új felhőket fotóztam a játékhoz és új színvilágot készítettem a hajnali órákhoz.




Immáron a felhők nem rikítanak és égetik ki a szemünket a Pervol White Magicnek köszönhetően, hanem alkalmazkodnak az alap kontúrokhoz. Megjelenési dátumról, vagy bemutató videóról egyenlőre nem mondanék semmi biztosat, mivel csak is a ráérős szabad időmben készítem, ami talán napi 1-2 óra. A RED2-n is hónapokig ültem, előreláthatólag ezen is fogok 3-at, 4-et. De ezúttal még jobb és szebb munkát szeretnék kiadni, mint az elődök! Remélem első képnek megfelel. 




2013. június 26., szerda

ESS vs HT

Ez a bejegyzés egy kicsit eltér a megszokottól, hiszen most írok először blogbejegyzést a saját cégem blogján. Bánkúti Péter vagyok, az Environment Simulating Studio megalapítója. Ugyanakkor az ötlet és az elképzelés, az eddig elkészült munkák már nem az én asztalom, hanem Vajvoda Tamás érdeme. Már sejteni lehet, hogy nem hétköznapi bejegyzésről van szó. A Real Environment Dimension első része után és hanyagoltam a stúdiót, mondván a kutya se fogja használni az első kiegészítőnket, és ha ennek nem lesz sikere, később mitől lenne. Tévedtem. Ezért visszatértem, hogy ismét a kezembe vegyem a gyeplőt és még jobban elkápráztassuk a rajongótáborunkat, a végfelhasználókat. És itt jön ennek az üzenetnek a célja és mondanivalója. Vajvoda Tamás 2009-ben létrehozta a HunTruckers nevű kamionos fórumot melynek célja és középpontja lett a szimulátorozás, a kamionozás. Régóta ismerem Vajo-t és én is csatlakoztam 2010-ben az oldalhoz, aminek egyszerűen elképesztő statisztikája "van", de inkább volt. 2011 elején az oldal egy vírus miatt megszűnt és kénytelen volt elköltözni. A HT közel 12 ezer regisztrált tagot jegyzett. Majd 5000 tért vissza az oldalra havonta egyszer, ebből 1500 tag látogatta meg hetente és 500 naponta visszatérő látogató volt. Az aktív tagok száma közel 150-200 fő volt akik rendszeresen ellátták a fórumot kommentjeikkel, hozzászólásaikkal. Ezzel a statisztikával az "eddigi" legnagyobb magyar kamionos fórum volt a világon. És hogy miért tettem idézőjelbe? Feltámasztjuk ezt a régi oldalt, hiszen kár lenne egy ilyen nagyszerű és remek oldalt veszni hagyni, ezért közösen újjáépítjük. Mivel mindkettőnknek másak a céljai, ezért egyesítjük a két "céget", hogy ne menjen egyike a másik rovására. A HunTruckers megmarad kamionos oldalnak, és hozzá csatlakozik az ESS, mint kiegészítő és szoftverfejlesztő. Jelenleg ketten végezzük az "alap" munkálatokat, hiszen egy ilyen oldalt felépíteni, újra elterjeszteni és megismertetni az emberekkel nem egyszerű feladat. Új honlap, webshop és egy eddig soha nem tapasztalt, külön a kamionosok mindennapjaiban felmerülő problémákra és kérdésekre választ nyújtó fórum fog készülni. A honlap végeleges formája csak 2014-ben fog napvilágot látni és elindulni, ezért addig is szeretnénk egy versenyt hirdetni.

A verseny célja egy egyedi, kamionos weboldal design-jának elkészítése. Csak olyanok jelentkezzenek és küldjenek erre a célra anyagot, akik értenek hozzá, mivel igényes munkákat várunk el. És tudom, hogy senki nem fog otthon leülni azért, hogy elkészítsen egy igényes, sok időt, energiát felemésztő projectet. Ezért aki elkészíti a a megfelelő megjelenést, jutalmul a következőket ajánljuk fel:

1. helyezett:

- 1 darab egyedi HunTruckers-es póló
- 1 darab nyakba akasztható HunTruckers-es badget
- valamint 30.000 forint fődíjnak.

2. helyezett:

- 1 darab egyedi HunTruckers-es póló
- 1 darab nyakba akasztható HunTruckers-es badget
- valamint 5.000 forint

3. helyezett:

- 1 darab egyedi HunTruckers-es póló
- 1 darab nyakba akasztható HunTruckers-es badget


A pályázatokat és projecteket 2014. január 10-ig várjuk a huntruckers@gmail.com címen. A munkákról képeket, illetve videókat küldhettek nekünk. Reméljük fel keltettük az érdeklődéseteket és sok szerencsét és jó munkát kívánunk nektek.



Üdvözlettel:
Bánkúti Péter

ügyvezető, ESS

2013. június 12., szerda

Siker, RED3, Tervek...

Nagy örömmel üdvözlök mindenkit újra itt az ESS™ blogján. Rengeteg dolgot szeretnék leírni ebben az új posztban. Kezdésnek talán a legtöbbet feszegetett téma az a RED Expert 3. Egyenlőre nincsen tervbe az elkészítése, de rengeteg új tartalmat szereztünk és készítettünk hozzá amik nagyban megváltoztatnák a játékélményt. Sajnos ezek megvalósítása a játék jelenlegi szintjén nem lehetségesek, de szerepel a listánkon, amivel még jobban lehet fokozni a feelinget.


A kép jól szemlélteti a hátteret és a panorámát, ami a látótávolság szempontjából igen fontos. Ez a második "terv" a listánkon. Ennek megvalósítása többféle képen is kivitelezhető, de talán a két legegyszerűbb jelölt a háttérben található "fa buildingek", amik azért vannak, hogy ne lássunk át a semmibe az utak szélén, hanem látunk egy szép fa rengeteget, ami a valóságérzetet javítja. A második pedig a háttérben található domborzat modellek cseréje, újratextúrázása. Nem megvalósíthatatlan, de rengeteg idő és energia. És a harmadik számú

célunk a játék történtében a növényzet maximalizálása, vagyis kihozni belőle a maximumot, amit még bír a játék, és az átlagjátékosok számítógépe. A következő anyag egy videó, ami csupán szemlélteti az animált felhőket és azok mozgását. Ez csak egy szerkesztett videó, nem a játékból van. Azonban a sok terv mellett ne feledkezzünk meg a RED Expert 2-ről sem, ami ugyan nem hódít annyira "még", mint az elődje, de jobb teljesítményének és konfigurálásának köszönhetően az első rész rajongó táborát azonnal lenyűgözte és átálltak az új verzióra.



Közeleg a nyár is. A terveket felsoroltam, amik nem kis feladatok. Szeretnék minden kedves rajongónak kellemes nyári szünetet, lazulást és pihenést kívánni!

Üdvözlettel: az ESS csapata.

2013. május 5., vasárnap

RED Expert 2: Rátok vár!

Május 4 lett kitűzve publikálási dátumnak, de még finomítottam rajta egy picit, hogy tökéletesebb legyen, meg egy-két textúrának javítottam a színén, így immár végleges a várva várt add-on. Nem is húznám tovább az időtöket a szöveg olvasásával. Mehet a letöltés és a játék egy teljes új, valósághű szinten.


Az új modba bekerültek az egyből kimaradt hajnali felhők, és azoknak javítása is, illetve rengeteg új apróság. Új menü, új ikonok. Pörgősebb zene, hogy nagyobb kedvel indulhassunk neki a több ezer kilométeres útnak.


És a legfontosabb dolog. Honnan is tölthetitek le? Hát innen a blogról, ha fent kiválasztjátok a menüpontban a RED Expert 2 Download/Letöltés fület. Sok sikert és jó szórakozást kívánok mind a magam és mind az Environment Simulating Studio© nevében!

Letöltés / Download: Kattints ide / Click here

2013. május 4., szombat

Skinezés Tutorial

Az ESS keretein belül fogok készíteni tutorial videókat, hogy megkönnyítsem vele a kezdők dolgát. Elsőnek a kamionunk festését találtam fontosnak, mivel rengeteg oldalon, fórumon ez a legtöbbet felmerült kérdés.

2013. április 14., vasárnap

Az új stílus.

A RED Expert 2 megjelenése és stílusa elkészült. Mondhatni az alapkő le van rakva. Most biztos sokan kíváncsiak is lettek, hogy néz ki, miféle új stílus. A kérdések jogosak. A válasz azonban még várat magára.
Nem csak az időjáráson, az effekteken, a megjelenésen dolgozunk, hanem a hangokat is megcsináljunk élethűre.


Az első kamion, amelyet kikozmetikáztam, a Scania volt. Javított textúrák és materialok, új hangok. Ezek közül a motor indításáról készült egy kis bemutató videó. De ennyivel nem állunk meg. Egy rövid kis gameplayt is hoztam.




2013. április 11., csütörtök

Haladunk, csak sok a kátyú...

Először is szeretnék köszönteni mindenkit, mivel Vajonak köszönhetően én lettem az ESS második tagja a "szétesés" óta. Röviden magamról annyit, hogy inkább az autók, az autóversenyzés megszállotja vagyok. A kamionoknak nem volt nagy szerepük az életemben, de egyre jobban kezdem őket megkedvelni. Mivel nem mozgok otthonosan a témában, ha kérdeznétek mi a kedvenc kamionom, akkor csak a kinézet, a megjelenés alapján mondanám, hogy a Scania. Gondolom itt is mennek a csaták, a harcok a trónért mint a kis 4 kerekűek világában. Szóval amit Vajo is sokszor hangoztatott, nyugodtan lehet jelentkezni aki kedvet érez. Nem harapunk. :)

Én magához a játékhoz nem értek, de van sok grafikai, modellezési tapasztalatom, illetve a programozás is az életem egyik fő része. Így ezekből kiindulva én fogom "javítani, szépítgetni" a megjelenést. De nem textúrákkal. A munka folyik a RED2-n, de az utóbbi időben több lett a gubanc, mint az előrelépés. Ugyanis a játék levan korlátozva modellek és az azokat felépítő "polygonok" terén. Ez pedig nem túl jó jel, ha sok szép fát szeretnénk beletenni. De miközben gőzerővel azon vagyunk, hogy az ETS2 letegye a fegyvert, addig sok új textúra is került a játékba.


A képen az új kukoricák láthatóak.





Üdvözlettel:
Showtek



2013. április 2., kedd

A Minőség

Haladok, haladok a munkával. Egyre több minden kerül be, és egyre szebben, élethűbben fest a játék. Noha vannak gondok, apróbb malőrök, ezek megoldása mindig az első. Többek között rengeteg visszajelzést kapok a mai napig és sok kedves felhasználó kifogásolja, hogy túl sötét az éjszaka. Mi sem egyszerűbb, világosítottam rajta. Ezeken felül pedig kezd egyre jobban futni a játék az Ultra High Resolution textúrákkal.


Az első képen jól látszik már, hogy az aszfalttal tett kísérletek is eredményesek. Azonban a textúrák nem éppen játékbarátok és okozhatnak szaggatásokat. Ezek kiküszöbölésének érdekében szeretnék egy zárt tesztet végrehajtani.










Akit érdekel, jelentkezhet az info.envsim@gmail.com címen az alábbi szempontok alapján:

- Tárgy: ESS Teszt
- Üzenetben tüntesse fel a számítógépének konfigurációját.
- Egy nevet és egy E-mail címet a kapcsolatfelvétel céljából.

Szeretném ezúton is előre megköszönni azoknak, akik segítenek abban, hogy a RED Expert 2 még tökéletesebb legyen mint elődje!

2013. március 27., szerda

Egy kis kedvcsináló

Ha meg kéne tippelnem, hogy hány százalék körül lehet a RED2, akkor bizony bajban lennék. De a tippem olyan 20% körül lenne, ami nem kevés. Igaz nem is sok, de arra már pont elég, hogy egy rövid kis ízelítőt lehessen belőle összeállítani.


2013. március 26., kedd

A környezet

Mint minden játék egyik legfontosabb eleme a megjelenés, aminek elengedhetetlen kelléke a környezet. Ide tartozik többek között a fa, a bokrok, ezek megfelelő harmóniája. Erre törekszem már lassan 2 hete, hogy a lehető legélethűbb formáját vehesse fel a játék, de valljuk be, makacs a program. Rengeteg fát, textúrát próbáltam már, de nagy részük kudarcot vallott. Vagy a játék nem akarta megjeleníteni a textúrákat, de akadt olyan is, amikor a modelltől omlott éppen össze. Ezek viszont nem okozhatnak már akadályt, ugyanis egy kemény küzdelem során az SCS Prism3D motorja elvesztette a csatát. A mi kis szimulátorunk nem nagyon csipi a nagy felbontású textúrákat, gondolok itt a 4096x4096-os méretekre, vagy akár a kisebbek magasabb minőségre váltását. Rövid beszámolóm után megosztanék veletek egy képet, ami már előrelépés a Ultra High textúrák terén.


De lassan a testtel! Gondoljuk csak végig, hiszen a játék néha magától képes laggolni, fps vesztést okozni. Ez maga a motor hibája. Éppen ezért igyekszem az ehhez hasonló textúrákat a lehető legjobb minőségben elkészíteni, hogy ne okozzanak gondot miközben mi élvezzük a tájat és az utazást az országutak királyainak bőrében.



2013. március 21., csütörtök

RED Expert 2

Mint korábbi bejegyzésben említettem, készül az eddig kiadott verzió teljes ráncfelvarrása. Hibák javítása, új funkciók beépítése a játékba, új dizájn és természetesen még élethűbb megjelenés. Röviden tömören így tudnám jellemezni az Expert 2-re keresztelt kiegészítőt. Több száz pozitív visszajelzés érkezik az mai napig is a sikert sikerre halmozó első kiadásról, de van köztük építő jellegű és kisebb hibákra felhívó üzenetek. Ezeknek eleget kell tenni, és ha már megalkottuk, akkor nem szabad, hogy feledésbe merüljön még akkor sem, ha egyedül maradtam hozzá. Körítések nélkül a lényegre törően ennek a bejegyzésnek a célja a nagy sikerű addon folytatásának bejelentése. Ennek örömére egy promóciós célra készített képet meg is osztanék veletek.




Ugyanakkor ebben a bejegyzésben szintén megemlíteném, hogy bárki aki kedvet vagy késztetést érez, hogy munkájával hozzá járuljon a RED készítéséhez és sikereihez, azok jelentkezését szívesen várom az info.envsim@gmail.com email címen.


Üdvözlettel
Vajo

2013. március 17., vasárnap

A közelgő javítás

Mint észrevehettétek, nem bővelkedtem hírekben az elmúlt időszakban. Pedig lett volna rá okom bőven. Az egyik és legfontosabb, hogy az Environment Simulating Studio összes tagja lelépett a kiadás után, és így egyedül maradtam. Ezzel persze nincsen gond, hiszen az ötlet, és a megvalósítás is mind hozzám kötődik.

A stúdió által készített első kiegészítőnk, a RED Expert olyan hatalmas és hihetetlen eredményeket ért el pár hét alatt, amiről álmodni sem mertünk. A mai napig is az első helyen van a Restacar torrent oldalán, a Restabit-en. Eszerint a magyarok egyik legkedveltebb mod-ja lett. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a RED nem csak a hazai kamion szimulátoros világban aratott sikereket, de nemzetközi szinten is elismert lett, és kiharcolta magának a figyelmet és az elismerést. Naponta kapok email-eket, hogy mennyire remek a kiegészítő, sokkal szebbé varázsolta a játékélményt, és sok más. Ezért úgy gondoltam, hogy a csapat feloszlása nem lehet hatással e remek munkára és úgy érzem, nem ez volt az utolsó mű ami a stúdióból kikerül! 

És mint ahogyan azt a bejegyzés címe is elárulja, egy közelgő javítás fog érkezni a RED-hez. Javítva vannak benne az égboltok eddigi összes felmerült hibái, új út textúrák készülnek. Új növényzetet igyekszek integrálni a játékba, hogy még lenyűgözőbb legyen az élmény, és még szebb színekben pompázon az Euro Truck Simulator 2 környezete.


Üdvözlettel
Vajo

2013. február 22., péntek

Megérkezett!

A Real Environment Dimension elérte végleges állapotát, ezért készen áll arra, hogy a hű rajongók végre birtokba vegyék az elismert kiegészítőt teljes mértékében.

Íme egy kis ízelítő és bemutató, hogy valójában mi is a RED.


Letöltés/Download: 

Alap/Basic (Recommended/Ajánlott): Letöltés / Download
Alap/Basic ( exe file only): Letöltés / Download
Patch 1.1 (Recommended/Ajánlott): Letöltés / Download Patch 1.1

A letöltéshez ajánlott regisztrálni, mert előfordul, hogy nem engedi letölteni, de utána igen.


Mit nyújt a RED? Ez egy sokoldalú kiegészítője az Euro Truck Simulator 2-nek, mely a játékot és a játékélményt hivatott szebbé, realisztikusabbá varázsolni a legkisebb gépigény kihasználtsága mellett is.
Tartalmaz új HD felbontású felhőket, javított esőt, szebb fényeket, valósághű éjszakai 
hangulat és még sok más, ami elkápráztatja a békésen, 90 km/h-val barangoló kamionsofőröket. 

Telepítés:

Ajánlott WinRAR-hoz társítani a letöltött .ess fájlt, majd kicsomagolni. Ha nem sikerült, töltsük le a második linkről a sima telepítős verziót.

1: Nyisd meg a redexpert10s_ess2013.exe-t. Telepítsd fel a C:/Program Files/Environment Simulating Studio mappába.

2: Nyisd meg a RED - Expert 1.0S 2013 mappát a telepítési mappába.

3: Másold az EnvironmentSimulatingStudio_RED_Expert_2013.scs fájlt a Dokumentumok/Euro Truck Simulator 2/mod mappába.

4: Nyisd meg a config.cfg fájlt az Euro Truck Simulator 2 mappában és add hozzá a következőt:

uset g_texture_hd_enabled "1"

5: Indítsd el a játékot. Vezess egy kicsit, majd ESC és lépj ki.

6: Ellenőrizd a config.cfg fájlt. Ha az uset g_texture_hd_enabled "1" sor eltűnt, a RED rendben van, beolvasta az új effektet. A játék használni fogja a HD effekteket.

7: Ha tetszik és megvagy elégedve, írd meg élményeidet email-ben nekünk.

Köszönjük.

Environment Simulating Studio(C) 2013

-----------------------------------------
info.envsim@gmail.com
envsimstudio@gmail.com
**********************************************

English version is added to the downloaded file.